A napokban volt a születésnapom, és bár utálom, azért iszonyat jó érzéssel tölt el, ha a barátaim nem feledkeznek meg rólam, hogy egy évvel öregebb lettem. A legjobb barátom írt, meg az első szerelmem... Más nem. Aki nekem a legfontosabb - vagy legalábbis eddig azt hittem, hogy a legfontosabb, az nem. Egy SMS-t sem. És a legdurvább, hogy meg sem lepődöm. Ez már tavaly is így volt. Nekem nem kell ajándékot venni, hiszen nem várom el. De egy icike-picike SMS borzasztóan jól esett volna Tőle. Jó, én tisztában vagyok azzal, hogy nem szeret SMS-t írni, hiszen írta is, hogy minek, ha ingyen beszélünk, de akkor is... Ő meg tisztában van azzal, hogy mástól nem, de Tőle nagyon szeretek SMS-t kapni. Másnak nem, de neki nagyon szeretek SMS-t írni. Furcsa dolog. Múlt héten, vasárnap beteg voltam, nem volt kedvem visszamenni az albérletembe sem. Ő hívott magához, de visszakoztam. "Beteg vagyok" - mondtam, és gondolkodtam közben. Három évvel ezelőtt nála kapott el valami, rosszul voltam, feküdtem, és ugyan dolgoznia kellett, de két-három óránként feljött, hogy megnézzen. A világért sem mentem volna haza akkor. És most? Nem akarok. Nincs kedvem átmenni hozzá. Nincs miért átmennem hozzá. Több, mint egy hónapja nem láttam. És? Miért menjek át? Este odaérek, maximum egy gyors szex, és reggel meg mennem kell, mert dolga van, és a világért sem akarja, hogy megvárjam nála? Egyébként is, miért? A héten felhívtam egy helyi night-club tulajdonost. Azt hiszem, hogy most elérkeztem oda, ahol azt mondom, hogy nem, elegem van abból, amit eddig csináltam, igaz, szabadúszó voltam, nem volt mellettem senki, aki lenyúlt volna pénzzel, de kész vagyok. Kell valaki, aki azt mondja, hogy rendszer van, itt van a nő, viheted ide-oda, de annak ára van, és hozd vissza, amikor én azt mondom. Szóval ott tartottam, hogy beszéltem a club tulajdonosával, aki egy kicsit szétszórt, de aranylelkű pali - már, amennyire egy stricit aranylelkűnek lehet nevezni. Már elsőre az volt benne a szimpatikus, hogy nem elvárása a szobázás, inkább a konzumálás jelenti neki a fő bevételt. Ja, egyébként pultosnak mentem, de gyakorlott pultosa már van elég. Tehát úgy néz ki, táncos leszek. Mondtam neki, hogy figyelj csak, én szívesen táncolok, szívesen foglalkozom bárkivel, szívesen elkísérem bárhová, de szex és vetkőzés nincs. Nem lehet. Nem engedhetem meg magamnak. Az eddigi kapcsolataim titkoban mentek, diszkréten, nős férfiakkal, akikről tudom, hogy tartják a szájukat, hogy a szeretőjük voltam, de nincs kedvem ahhoz, hogy ezt rajtam és a szponzoraimon kívül más is tudja. Nem bánom, ha beleraknak a hülye nyafka kurva kategóriába, aki játssza a szüzikét, nem tudom, hogy hogyan fog ehhez viszonyulni, mindenesetre előre leszögeztem neki, hogy mik a szabályok. Aztán meglátjuk, hogy mennyire lesz képes szemet hunyni a szabályaim felett. Lehet, úgy járok, mint tavaly, ahol a kuplerájban megint csak előre tisztáztuk a részleteket, aztán a munkaadóim meggondolták magukat. Vagy szexelsz, vagy mész. Én meg mondtam magamban, hogy nem fogok óránként 5000 jó magyar forintért kefélni, inkább maradok a saját utamon. Azaz kevesebb szex, de azt fizessék meg rendesen, és nem kell leadnom belőle sehová. Pont. Amúgy nem rajongok a láblógatásért, azaz én is szívesebben kefélnék óránként mondjuk huszonötezerért, de hát meg kell őrizni a titkot. Pang a piac, tele vannak a hirdetési oldalak profi és nem profi diáklányokkal, akik okosak, szépek, és támogatót keresnek. Nekem meg már se időm, se erőm állandóan keresgélni. Hol vannak azok a gyönyörűszép idők, amikor készítettem az első portfoliómat, négy évvel ezelőtt, luxus környezetben, és a tulaj nem visszakozott alkalmanként százezer HuF jutalmat adni a kerek egy órás progira, amit én is rettenetesen imádtam. Ja, meg nem kellett odabumlizni metróval sehová, hanem luxuskocsit és sofőrt küldött értem. Hogy ez mennyire hiányzik! Most meg megy a problémázás pár ezer forintokon. Pfff.