Vicces lenne, ha most írnék egy köszöntőt a nem létező olvasótáboromnak...
Hogy is van ez? Blogot írok? Miért? Mert igény van rá. Vagyis...inkább úgy mondom: volt egy-két ügyféljelölt, aki jelezte, hogy szívesen hallana tőlem néhány sztorit, hát akkor most megkapják. Ha az ismeretségi körömből bárkinek mesélnék, valószínűleg hátast dobnának a csodálkozástól, én meg nem akarok senkinek sem ártani. Furcsa a világ. Néhányan nem hiszik el, hogy két felsőoktatási intézmény padjait koptatom, mások meg szolid, csendes lánynak ismernek - nem olyannak, aki...khm...bizonyos "előnyökért" cserébe eladja a testét. Éppen ezért mondom, hogy én már nem lepődöm meg semmin.
Illedelmes leányzó vagyok, tehát néhány mondatban bemutatkozom. Nevet, becenevet sajnos nem mondhatok... A húszas éveim közepén járok, és 7 éve a szakmában. Igen, abban a szakmában. Célom elsősorban annak a ténynek a bizonyítása (erről is vannak hitetlenkedő fórumok), hogy igenis létezik diákprostitúció, mármint az a fajta diákprostitúció, amely nem a futószalag-effektusra, hanem a "diáklány támogatót keres"-rendszerre épül. Nem akarok ötletet adni senkinek! Lehet választani. Én sosem voltam stréber, sosem gondoltam, hogy egyszer majd a tandíjam érdekében fogok vadidegenekkel baszni (bocsi). Na, de erről részletesebben majd később!
A lényeg, hogy létezik és mellettem van az a FÉRFI, akinek rohadtul bizonyítani akarok, hogy igenis ember lesz belőlem, és imádom. Csakhogy a bizonyítás útja rögös. Ő nem ismeri a kurvás oldalamat, titkolom, bár már próbálom rávezetni, hogy megismerjen igazán. Szar dolog becsapni a magasztos cél érdekében azt, akit szeretsz. Félek, nehogy túl késő legyen...
Ma körülnéztem a blog.hu-n, igazából van itt sokfajta kurvás napló, de talán olyan, amilyent én írok, nincsen. A prostik témája fura dolog. Alapból mindenki utálja őket, de mégis sokan kíváncsiak rájuk. Hehhe!
Régebben írtam naplót, aztán elmaradt, most újra szeretném magamra erőltetni ezt a jó szokást - merthogy blogot írni jó, olvasni jó, kommentelni jó, én meg amúgy is eléggé lelkizős típus vagyok, remélem, hogy a blogírásban megkönnyebbülök kicsit.
Akkor kezdeném is a mai nappal. Azt tudni kell, hogy jelenleg két szponzort tartok - de marhára unom már mindkettőt. Amikor találkozom velük, mindig elmondom magamban, hogy na, ezt most láttam utoljára, jövő héten kirúgom, és keresek helyette mást. Hát ez viszont nem olyan egyszerű. Úgyhogy fél éve rugdosom ki őket. A mai delikvens...családos ember, a negyvenes évei elején. Reggel hatkor kelés (ki az, aki reggel hatkor felkel, hogy elmenjen kefélni?), utazás két óra, eső (magassarkúban csetlés-botlás, tócsakerülgetés). Amint becsukódik mögöttünk a hotelszoba ajtaja, rögtön megkezdődik a nadrágletolás és a döngetés, ami azért vicces, mert minden alkalommal ez a kezdő szólam. Ha nincs szerencsém, akkor a találkozás ötödik percében minden előzetes kérdés és finomkodás nélkül kapok egy kemény farkat a popsimba, ami ebben a formában eléggé paraszt dolog...főleg, hogy a téma olyan előzetes felkészülést kíván, amit reggel hatkor borzasztó elvégezni. :D Ami pozitívum, hogy úgy kinyal, hogy hmm... Két és fél óra után zuhi, szabadulás, trappolás haza, végeztem, hurrá!
Nos, nem fogom naponta leírni az aktus menetét, nyugi. Csak számomra röhejes, hogy egy ember ennyire mohó legyen. Hogy már az ötödik percben a hátsó bejáratot dugja, amikor van rá több, mint két és fél órája. Persze ebben a szituációban az én véleményem nem számít, hiszen annyi a dolgom, hogy odatartsam azt, amit oda kell tartani... Érdekes, hogy ennek a munkának köszönhetően milyen oldalukról ismerem meg a férfiakat. Ezeket a tapasztalatokat nem kapnám meg sehol. Ezt a játékot szeretem. Találkozni hetente a pasival, felvenni a lét, utána nem kell SMS-t írni, hogy "hű, de jól éreztem magam veled", és utána egy hétig megint elfelejteni az egészet, még a fickó nevét is.
Azt hiszem, hiányzik egy szeretkezés. Vele. Az igazi FÉRFIVAL.
